Felpörög a Bugatti! 9000-ig forog az új V16-os motor

Egy ideje tudjuk már, hogy a Bugatti új csúcsmodelljébe az ikonikus W16-os helyett egy teljesen új motor kerül. Március elején az is kiderült, hogy egy hibrid rendszerrel megtámogatott V16-osé a jövő, de ekkor még konkrét részletek helyett csak hangzatos ígéreteket kaptunk. Nemrég azonban további információk kerültek nyilvánosságra, részben Mate Rimac, a Bugatti-Rimac CEO-ja jóvoltából.

A vezető a Future of the Car Summit rendezvényen jelentette be, hogy a Bugatti új V16-osa turbófeltöltők vagy kompresszorok nélkül érkezik, tehát a márka előző modelljeivel ellentétben szívómotor lesz. A méreteiről is megtudtunk egy keveset: az egység hossza 39,3 col, tehát 99,8 centiméter.

Bár hivatalos forrásból csak ezek az információk érkeztek, az Auto Motor und Sport további részleteket is tudni vél. A német lap szerint a V16-os 9000-ig forog, a lökettérfogata pedig 8,3 liter, így a teljesítménye önmagában 1000 lóerő. Ehhez adódik a három elektromos motor ereje, melyek közül kettő az első kerekeket forgatja, míg a harmadik a nyolcsebességes váltóban kap helyet. Az összteljesítmény így már 1800 lóerő – idézi a totalcar.hu a motor1.com-ot.

Az Auto Motor und Sport szerint így a Bugatti új modellje két másodperc alatt gyorsul 100-ra, kevesebb mint 5 másodperc alatt 200-ra, de a 300-hoz sem kell több tíz másodpercnél. Az autó végsebességét állítólag elektronikusan 445 km/h-ra korlátozták.

Hogy a fenti adatok megfelelnek-e a valóságnak, júniusban, a hivatalos bemutatón kiderül.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.