A kutatók szerint a válás az ember életében a második legstresszesebb esemény. Előtte áll a házastárs vagy a gyermek halála, a börtönbe kerülés és az egészségügyi válság pedig közvetlenül utána áll. Ez pedig nem véletlen. Érthető, hogy a válás arra készteti az embert, hogy újra gondoljon és átértékeljen szinte mindent: az életét, az érzelmeit, a hibáit és magát a szerelmet is. Ez azonban akármilyen fájdalmas is nem akadályozhat meg abban, hogy egy új emberrel megtaláld a boldogságot. Bár a válás utáni randizás stresszes lehet, van néhány klassz tippünk, hogy jobban menjen.
Ahogy Dr. Fran Walfish, párkapcsolati pszichoterapeuta, a The Doctors tanácsadó pszichológusa fogalmaz: „Egy válást tulajdonképpen jó bizonyítványnak tekintek. Nem kellene szégyenkeznünk emiatt. Segíthet kideríteni, hogy mit is akarsz valójában a következő partneredtől.”
Te úgy érzed készen állsz az ismerkedésre? Mielőtt elkezdenél randizni, íme néhány alapszabály, hogy a Tinder-korszakban is megtalálhasd a hozzád illő, megfelelő társat.
Nézzük a tippeket, a válás utáni randizáshoz!
1. A kémia nem mindig jelent hosszú távú kapcsolatot
„A vágy a természet módszere arra, hogy kötődésre csábítson bennünket, ezért legyünk nagyon körültekintőek, hogy kit tartunk meg és kit dobunk vissza a tóba” – mondja Bela Gandhi, a chicagói székhelyű Smart Dating Academy partnerkereső szolgáltatás alapítója.
Amikor egy hosszú ideig tartó monogám kapcsolat után (különösen egy rosszul végződött kapcsolat után) visszatérünk a randizáshoz, érthető, hogy vágyunk egy szikrázó románc izgalmára. Gandhi szerint azonban nem szabad elvetni a „lassú égést”.
„Különösen, ha válás után randizunk, az egyedülállók úgy érezhetik, hogy az azonnali, lángoló kémia a legfontosabb, amit keresniük kell” – folytatja. „Ez nem igaz. A kémia, különösen a nők esetében, idővel fejlődhet és lehet, hogy sok randevú kell ahhoz, hogy elkezdjen kialakulni!”
Valóban igaz. Az, hogy valakivel azonnal megtalálod a közös hangot, ha izzik közöttetek a levegő, nem azt jelenti, hogy megtaláltad a megfelelő partnert. Ahogy az, hogy nem érzel felfűtött érzelmeket valaki iránt az első randin, sem jelenti azt, hogy a tizedik után nem alakul ki közöttetek az az összhang és kötődés, ami egy szilárd és boldog kapcsolat alapját is megadhatja.
2. Valóban túl vagy az exeden?
Lehet, hogy a tinta már megszáradt a válási papírokon, de az, hogy készen állsz-e a válás utáni randizásra, nem idő függvénye. Az, hogy túltetted-e magad az exeden, a fájdalmon, a keserűségen, attól függ, mennyi munkát tettél bele a fejlődésbe és a gyógyulásba.
Az hogy a válás után meggyógyulj, egyrészt az életed és boldogságod kulcsa, másrészt pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy tiszta lappal, őszintén tudj belevágni a randizásba.
Ha nem tudod megállni, hogy az exedről beszélj – akár dicséred, akár gyűlölöd -, akkor könnyen lehet, hogy szükséged van még időre ahhoz, hogy teljesen meggyógyulj és feldolgozd az érzéseidet.
„Időt kell szánnod a gyógyulásra, el kell engedned a sérelmeket, és egy egészséges érzelmi helyre kell kerülnöd, mielőtt nyitott lehetsz egy új kapcsolatra” – magyarázza Dr. Nikki Martinez szakmai tanácsadó. „Légy türelmes magaddal, és szánj rá annyi időt, amennyire szükséged van. Ne hagyd, hogy a jó szándékú barátok nyomást gyakoroljanak rád, hogy randevúzz, mielőtt készen állnál erre.”
3. Ne siess az első randin
Nem, ez nem egy prűd figyelmeztetés, hanem tanács. Ha új kapcsolatot keresel, amiben kiteljesedhetsz, önmagad lehetsz és boldogságra találhatsz, akkor meg kell fontolnod minden lépésedet. Nem arra intelek, hogy játszmázz, hanem arra, hogy legyél megfontolt.
A szex is a kardinális kérdések és fontos döntések táborát erősíti, így a randizás során is érdemes megfontolnod, mikor fekszel le a partnereddel. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ha minden partnereddel rögtön szexuális kapcsolatot létesítesz, majd nem lesz belőle kapcsolat, akkor csak futó kalandokban lesz részed, ami csak pillanatnyi örömökhöz juttat. Másik oka, hogy a szexet minőségben is mérhetjük, a jó szexhez pedig kell, hogy legyen a felek között már annyi bizalom és biztonságérzet (valamint kommunikáció), hogy az együttlét valóban minőségi legyen. Ha jó szexre vágysz (és miért ne arra vágynál), akkor ne ugorj túl hamar ágyba a randipartnereddel.
Ráadásul, ha megkérsz valakit arra, hogy várjon a szexre, akkor a válasza, reakció remek képet mutatnak a jelleméről és a veled való szándékairól is.
4. Vigyázz azzal, aki túl tökéletesnek tűnik
Soha nincs nagyobb szükséged megerősítésre és szeretetre, mint egy komoly kapcsolat megszakadása után. Azonban ez sebezhetővé teszi az embert, ami könnyen vezethet oda is, hogy a nem komoly szándékú partnerek ezt kihasználják.
A válás utáni randizás során óvakodj azoktól, akik túl tökéletesnek tűnnek. Lehet, hogy furán hangzik, de ha minden egyes rubrikát kipipál a listádon, ajándékokkal áraszt el, állandóan sms-ezik vagy telefonál, gyors elköteleződést sürget, hihetetlen ígéreteket tesz, vagy az egyetlen ember akar lenni az életedben, akkor lehet, hogy olyasvalakivel van dolgod, aki irányítani akar téged.
Persze, ez nem azt jelenti, hogy rögtön zavarj el valakit, aki minden szempontból megfelelőnek tűnik számodra, hiszen nem lehetetlen, hogy belefuss az álompárodba, csak arra figyelj, hogy legyél körültekintő és óvatos.
5. Legyen terved a kapcsolatra nézve
Dr. Martinez szerint az, hogy tudjuk hol voltunk és hová akarunk eljutni, ugyanolyan fontos a kapcsolatokban, mint az utazások vagy épp a karrier esetében. Sokan azonnal belevetik magukat egy új kapcsolatba, majd azon kapják magukat, hogy ugyan oda jutottak, ahol már voltak, ugyan azokat a hibákat követik el és a végeredmény is ismétli önmagát.
Kerüld el ezt a helyzet azzal, hogy megvizsgálod, mi működött és mi nem az előző kapcsolatodban, beleértve azt is, hogy te milyen szerepet játszottál a szakításban, milyen hibákat követtél el. Ennek fényében meghatározhatod a céljaidat a következő kapcsolatodban is.
Az utazás vizualizálása segíthet észrevenni olyan dolgokat, amelyek korábban esetleg nem szúrtak szemet, ezért szánj időt arra, hogy valóban leírd a „kapcsolati útitervedet” egy naplóba. Ha úgy érzed, nem leszel magadhoz teljesen őszinte, kérj segítséget barátaidtól vagy egy terapeutától.
6. Felejtsd el, hogy „milyen az eseted”
Az ember folyamatosan változik és bár vannak olyan ízlés béli dolgok, amik nem nagyon változnak, számos olyan dolog van, ami akár pár év alatt is 180 fokos fordulatot vesz.
Bár, mindenképpen olyan valakit szeretnél találni, akinek az alapvető értékei, szemléletmódja és céljai olyanok, mint neked, nem árt, ha nem ragaszkodsz egy ideálisnak gondolt képhez. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy az ideális pár-képed fejlődjön, és esetleg olyas valakiben találd meg az igazit, aki ettől a képtől eltér.
7. Kérj segítséget mielőtt randizni kezdenél
A randevúzásba való visszatérés alaptétele, hogy minden múltbéli sérelmünket feldolgoztuk, önvizsgálatot tartottunk, megszabadultunk félelmeinktől és magabiztosak vagyunk. Azonban ez nem egyik napról a másikra következik be, és a legtöbb embernek segítségre is van hozzá szüksége. Legalábbis lenne.
Azonban a társadalom jelenleg is szégyellnivalóként tekint a válásra, és ha nem is szándékosan, de hajlamos kirekeszteni, megbélyegezni az elváltakat. Ennek okán az elváltak nagy része nem mer másoknak beszélni a problémáiról, a válásról és az ezzel járó fájdalmairól. Szégyellni valónak hiszi, így igyekszik önmaga egyedül megbirkózni vele, ami sok esetben csak félig, vagy egyáltalán nem jár sikerrel. Tüskék, félelmek, fájdalmak maradnak az emberben, amik gátolják, hogy jó párt találjon, esetleg – ha meg is találja – nem is tud vele úgy viselkedni, ahogyan kellene, és ismét csalódás lesz a vége.
A váláson nincs mit szégyellni, akkor sem, ha mi magunk is hibásak vagyunk benne. Ha őszintén belátja az ember és tanul belőle, akkor fejlődik, jobbá válik, továbbá leküzdheti azon gátjait, amelyek boldogsága útjában állnak. Ehhez viszont segítség kell.
Ha te sem tetted túl magad a szakításon, váláson, akkor kérj nyugodtan segítséget. Számtalan mód és lehetőség áll rendelkezésedre, biztosan meg fogod találni azt a variációt, ami kényelmes és hasznos is.
8. Vigyázz arra, ami a tiéd
Fontos, hogy jövendő partnereddel őszintén tudj beszélgetni olyan kényes témákról is, mint a termékenység, gyerekek, a szex vagy épp a pénzügyek. Ha odáig juttok, hogy közös életbe vágtok, akkor ezek biztosan nélkülözhetetlenek.
Azonban bármekkora is a szerelem, te már tudod, milyen megégetni magad és pénzügyileg instabillá válni. Éppen ezért fontos, hogy az új partnered semmilyen módon ne veszélyeztesse az anyagi biztonságodat.
Furcsán hangozhat, hiszen, amikor az ember szerelmes nem feltételez rosszat, de akkor is oda kell figyelned rá, hogy megóvd, ami a tied. Ne költsd el meggondolatlanul, és mindig tartsd észben, hogy biztonsági tartalékra bármikor szükséged lehet.
9. Ne titkold, hogy gyerekeid vannak
A kapcsolat alapja az őszinteség, és mivel a gyermekeid az életed központi szereplői is, semmi képpen se titkold el.
Sokan letagadják, eltitkolják, hogy gyerekeik vannak, attól tartva, hogy ez a tény elriasztja a potenciális randevúpartnereket. De ha jobban belegondolsz: az, akit egy randitól is eltántorít a gyermeked léte, biztosan az az ember, akit társadul szeretnél? Ugye, hogy nem.
Bátran valld be, hogy gyereket nevelő szülő vagy. Egyrészt önmagadra nézve is csak kellemetlenségeket szül, ha később derül ki, másrészt add meg a lehetőséget, hogy a jelölted eldönthesse, készen áll-e gyerekekkel foglalkozni vagy sem.
Ha még nincs gyereked, és tudod, hogy a jövőben mindenképpen akarsz vagy nem akarsz gyereket, ezt is tisztázni kell előre. Annyi lehetséges akadály van egy kapcsolatban, miért nehezítenénk meg az igazság elhallgatásával?
10. Mesélj a gyerekeidnek a randevúidról…idővel
Attól függően, hogy a gyermekeid mennyi idősek, eljön a pillanat, amikor beszélni kell velük arról, hogy randizol. Ebben az is közrejátszik, hogy mennyi idő telt el a válás óta. Ne feledd el, hogy a válás a gyerekeknek ugyan olyan trauma, mint neked, és lehet, hogy még nem dolgozták fel. Éppen ezért csak akkor beszélj erről, ha biztos vagy benne, a gyerekeid befogadóak lesznek, és ha te is komolyan gondolod valakivel a dolgokat.
Ha csak ismerkedsz, randizgatsz, de semmi komoly nem történik, nincs olyan személy, akivel szorosabbra fűznéd a szálakat, akkor megtarthatod ezt a tényt magánügyednek. De ha valakivel komoly a dolog, akkor meg kell találnod a megfelelő időt arra, hogy a gyermekeid beavasd.
11. A kor igenis számít
Bár nem ritkák azok a kapcsolatok, ahol a nő és a férfi között nagy a korkülönbség, az esetek zömében nem sokáig működőképesek. Az erős, boldog és stabil párkapcsolat alapja a közös élmények, tervek, célok, a sok közös pont, azonban ezek nagy részében akadályozó tényező a nagy korkülönbség.
12. Figyelj a randipartneredre – Több okból is
Randizás során többször fogod hallani, ahogy a partnereid elmondják kik is ők, mivel foglalkoznak és mesélnek magukról. Figyelj oda, amikor beszél, valóban hallgasd meg. Ez nem csak vonzóbbá fog tenni (mivel a másik különlegesnek fogja érezni magát attól, hogy őszintén figyelsz rá), de hasznos is.
Ha figyelmes vagy, akkor olyan dolgok is megüthetik a füled, amik nem illenek oda. Ilyen lehet például, ha a partnered rendszeresen említi az exét, vagy bizonyos dolgokon látszólag ok nélkül felhúzza magát, számodra kellemetlen szavakat használ (sokat káromkodik például). Ha olyan dolgot oszt meg veled, ami nem helyénvaló, vagy úgy társalog, hogy az számodra kényelmetlen, akkor ne győzd meg magad arról, hogy ez normális. Ez annak a jele, hogy nem passzoltok.
13. A társkereső oldalak sem egyformák
A mezőgazdasági termelőktől a gluténmentes életmódot folytató emberekig (igen, tényleg), ha van társkereső preferencia, lesz társkereső oldal is. Bár teljesen rendben van, ha regisztrálsz egy általános oldalra, egy valamivel „szakosodottabb” oldal segítségével leszűkítheted a kört azáltal, hogy olyan embereket találsz, akik ugyanazokat az értékeket vagy szenvedélyeket osztják, mint te.
Ha valami kevésbé komolyra vágysz, a Tinder alkalmazás szórakoztató módja lehet annak, hogy újra belemerülj a randizásba.
Amikor az online interakciókat átültetnéd a való világba, nincsenek szigorú szabályok arra vonatkozóan, hogy mikor érdemes találkozni, de győződj meg róla, hogy a biztonság az első számú prioritás. Ne add meg a lakcímedet vagy személyes adataidat, csak nyilvános helyen találkozz, mesélj egy barátodnak a terveidről, óvatosan bánj az alkohollal (vagy hagyd ki), és keress rá partneredre a közösségi médián.
14. Mindig hallgass az ösztöneidre
Ha rossz előérzeted van, fejezd be a randit idő előtt. Ha partnered tiltakozik, akkor úgysem a te érdekeidet tartja szem előtt. Másrészt, ha az ösztöneid azt súgják, hogy van benne potenciál, ne szégyelld megmondani, hogy szívesen találkoznál vele újra.
Olvasd el a randi app tippjeinket is, hogy jobban menjen a párkeresés!